Néprajzi értékeink

 

Nagyar évszázadokon át őrizte a népélet tárgyi eszközeit és szellemi értékeit. Sajnos, az 1970-es Szamos-árvíz a régi épületek javarészét megsemmisítette, de az utóbbi évtizedekben a falusi élet hagyományos keretei is sokat változtak.

Községünk középső és felvégesi részén azonban még napjainkban is áll néhány, a népi építészet jegyeit magán viselő lakóház és gazdasági épület. Igaz, ezek már nem a legrégebbi múlt paticsfalú, nádtetős épületei, de a XX. század első felében épült lakóházak és a szép, rédelyes tornácok is figyelemre méltóak.

A nagyari paraszti gazdálkodás egykori jellegzetes építményei között szokás emlegetni a több állványos szerkezetű, csarnokos csűröket, a zsilipelt deszkafalú gabonás kamrákat, valamint a sütőházakat és az aszalókat. Egy nagyari aszaló a nyíregyháza-sóstói Múzeumfaluban is látható.

A Petőfi utca 42. szám alatti Tájház a XX. század elejének falusi lakáskörülményeit és használati tárgyait mutatja be. Az előtte látható tulipánoszlopos palánkkerítés eredetije a sóstói Múzeumfalu szatmári kisnemesi portáját díszíti.

Ugyancsak figyelemre méltó a XX. század derekán épült, 2011-ben felújított és a Nagyari Galériának helyet biztosító lakóház, amely községünk szatmárcsekei végén található.

Nagyarban született Luby Margit, a szatmári szellemi néprajz ismert kutatója, a paraszti népélet hagyományainak szorgalmas gyűjtője és lejegyzője, és földi hamvai is községünkben, az egykori családi birtokon álló Luby-kriptában nyugszanak. Luby Margit munkái ez ideig öt kötetben jelentek meg: A parasztélet rendje (1935), Bábalelte babona (1936), Fogyó legelőkön (1943), Olyan világ volt… (1976), Népmondák Szabolcs-Szatmárból (1985).

Luby Margit, „Szatmár szerető íródeákja” emlékét a szülőháza falán, az emeletes Luby-kastély főbejáratánál elhelyezett márványtábla őrzi.